2013. január 11., péntek

5.rész- Egy romantikus vacsora..

Sziasztok! Először is had mondjam el mennyire sajnálom, hogy csak most tudok új részt hozni! De mivel 8-os vagyok és 1 hét múlva felvételizek nagyon sokat kell tanulnom, így nem ülök "gyakran" gépnél. Úgyhogy előre is bocsi a késésekért.! Most pedig itt van az új fejezet! :)

Hope.xx


Másnap kusza, loboncos hajjal keltem fel, reggeli szokásomhoz híven.Igen, mint minden hétfő reggel, soha nem bírtam időben felkelni. Ez egy igen nyomós érv miért nem szeretek iskolába járni. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból, majd laza kontyba fogtam a hajam és a felkaptam az egyenruhámat. Az egyenruha. Nos, az egyenruha egy ronda térdig érő kockás szoknyából egy kék mellényből és egy fehér, galléros ingből állt. Rémisztő. Mikor a szekrényemben lévő tankönyveimhez nyúltam észrevettem valamit.Az a valami Harry pólója volt. Azonnal eszembe jutott az együtt töltött hétvégénk, amit rögtön a szívem heves dobogása jelzett. Amikor találkoztunk a Mc'Donalds -ban , mikor együtt mentünk a fiúkhoz, a medencézés, a buli, az óriáskerék, ahol randira hívott és végül a csók. A csók, amire a megismerkedésünk óta vártam. A csók, ami rengeteg kusza szálat váltott ki belőlem.A gondolkodásomat Alina zavarta meg, miszerint le kell mennem a konyhába reggelizni, különben elkésem a suliból. Alina "parancsára" lassan lefáradtam a konyhába anyu terített asztallal várt.
-Gófriiiii.- örültem meg az asztalon lévő süteménytől.
-Igen kicsim, de kapkodd össze magad, mert tényleg el fogsz késni.- sürgetett anyu- Ja és mielőtt még elfelejtem, jött egy csomagod tegnap este és mivel neked jött nem bontottam ki, de már nagyon fordul a kíváncsiság. Ja és a feladó nem más, mint Harry Styles.-kacsintott.
 Ezen a kijelentésen nagyon meglepődtem. Harry csomagot küldött nekem?
-Na, nyisd már ki.-nyávogott Alina is.
-Jó jó, csak szálljatok már le rólam.-nevettem,majd a fotelon lévő csomag felé igyekeztem.
A csomag tetején egy aranyos kártya volt a nevemre írva. Ez állt benne:
 

"Jó reggelt szépség!

Remélem nem felejtetted el a randimeghívást és eljössz. Már alig várom a találkozást, van egy meglepetésem. Suli után érted megyek!

Puszi, Harry.xx"


Torkomban dobogó szívvel nyitottam ki a csomagot, miután elolvastam a levelet.A kis csomaggal takart dobozkában egy gyönyörű vörös rózsa díszelgett. Mélyen beszippantottam az illatát , majd anyuék felé fordultam.
-Istenem, milyen gyönyörű.- szólalt meg anya, miután sikerült becsukni a tátott száját.
-De aranyos Harry.-mosolygott Alina is.
Igen, aranyos. Nagyon aranyos. Hirtelen annyi minden kavargott a fejemben. Hiszen nem mindennap kap az ember egy vörös rózsát két nap után egy fiútól. Pláne egy olyan fiútól, aki sztár. Világsztár. Lányok millió olvadoznak érte és ő pont nekem küld rózsát. Csak nekem.
-Ömm..khmm... izéé, anyu el tudnál vinni a suliba? Mert így tényleg el fogok késni...-motyogtam miután már magamhoz tértem. Egy kicsit.
-Persze kicsim.-mosolygott anyu.



10 perc után a suli előtt szálltam ki a kocsiból. Azonban valamit észrevettem. Jake-et nem láttam sehol. Azonnal tárcsázni kezdtem, hiszen ilyenkor már rég elém jönne. A telefont három csörgés után azonnal felvette.
-Hol vagy Jake?.-kérdeztem köszönés nélkül.
-Először is, neked is szia. Másodszor pedig beteg vagyok.
-Beteg vagy?.-kérdeztem aggódóan, de akaratlanul is elnevettem magam.- Jake, te vagy az egyetlen ember, aki képes 2 héttel a nyári szünet előtt megbetegedni.
-Haha, nagyon vicces. Ahelyett, hogy kiröhögsz valamelyik nap eljöhetnél meglátogatni.-éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Jó, jó most viszont mennem kell, mert veled ellentétben én iskolában vagyok.- tudtam, hogy csak színészkedik.
-Miről beszélsz? Halálos beteg vagyok.-nyögött ki egy erőltetett köhögést.
-Jake, a legjobb barátom vagy, azt hiszed nem ismerem fel a műbetegségedet?.-röhögtem. Igen, Jake elég rossz színész lenne.
-Csak ne mondd el a tanároknak.-nevetett.-Na, majd találkozunk. Pusziiiiiii.
Majd letette a kagylót. Szuper. Jake műbetegséggel lóg a suliból én meg itt állok egyedül, mert senki sincs, akivel jól ellehetnék. Ez jó nap lesz, érzem.
Az első órám Mrs. Winix-szel lesz, irodalom. Szeretem az irodalmat, habár nem nagyon tudtam, odafigyelni, hiszen egész végig a ma esti randi járt a fejemben. Csak én és Harry. Ketten.
Az óra fájdalmasan hosszan telt el, mikor végre kicsöngettek. Az egyetlen jó dolog ami ma történt velem, kivéve Harryt és az esti randit. Mindegy.
 Az Angyal csillag című könyvet olvastam egy padon ülve, mikor megpillantottam egy lányt.
Hosszú, szőke hullámos haja lazán omlott a vállára, az egyenruhában jól látszódott a tökéletes alakja. Nagyon szép lány volt. Bevallom, mikor ránéztem elfogott az irigység. Komolyan.Viszont meglepődtem, hiszen a lány csak egymagában álldogált ott, teljesen egyedül, kezében egy rakat könyvvel. Mivel szimpatikus lánynak tűnt, gondoltam teszek egy próbát. Becsuktam a könyvem összeszedtem a táskám és megindultam felé.
-Szia, Lea.-nyújtottam felé a kezem, amit habozva, bár elfogadott.
-Hannah vagyok.-mosolygott felém barátságosan.
-Te új vagy itt?
-Igen, ez az első napom ebben a suliban. Már nagyon vártam ezt a napot, gondoltam jó buli lesz egy új suliban, új barátok meg minden...De itt egyáltalán nem tűnnek közvetlennek.-nézett végig a minket kikerülő bús, komor fejjel órára menő diákokon.
-Hát, igen. Az biztos, hogy nehéz lesz megszokni.-mosolyogtam.-De ha akarod körbevezetlek, bemutatom az osztálytársainkat, meg ilyenek.
-Honnan tudod kik az osztálytársaim?.-kérdezte
-12./c . Én is az vagyok.-olvastam le tankönyvei vinnyettáiról.
-Az jó, legalább lesz valaki, akit ismerek...-nevetett.
Ezen csak röhögtem egyet, majd útbaigazítottam Hannah-t az iskolában és felvázoltam az iskolát. Elmesélte, hogy van egy kisöccse Tomy, a szülei pedig elváltak, akárcsak, mint nekem. Lényegében nagyon sokat beszélgettem vele, egész nap, akármiről. Nagyon szimpatikus lány, végre elmondhatom, hogy Jake-en kívül is van barátom.
A tanítás  végén mindannyian hazafelé vették az irányt, csak én nem. Hiszen Harryre vártam és mivel Hannah-val elég jól összebarátkoztunk, megvárta velem.
Hirtelen egy sötét, matt színű autó fékezett le a suli előtt, aztán mikor kiszállt belőle egy alak, azonnal tudtam ki az. Sietve felénk jött, miközben folyamatosan vigyorgott. Ezen nekem is mosolyognom kellett, de amikor megláttam Hannah-t , furcsa szemekkel néztem rá.
-Sziasztok.-jött oda Harry és mivel látta, hogy nem vagyok egyedül bemutatkozott.- Harry Styles.-nyújtott kezet Hannah-nak.
-Őőőőő... Hannah.-mutatkozott be bár szerintem annyira meglepődött, hogy többet nem is tudott volna beszélni, így elrángattam Harryt és vigyorogva elköszöntem Hannah-tól egy amolyan "majd mindent elmesélek" nézéssel. Mire ő ezt egy "ezért még számolunk" nézéssel pillantott vissza rám mosolyogva.
Úgy érzem, holnap sokat kell mesélnem neki.:)

-Hogy telt a napod?.-kérdezte Harry, miközben a kormányt szorongatva kerülte ki a dugót.
-Unalmasan.-vontam meg a vállam.- Egyébként hova megyünk?
-Titok.
-De sejtelmes valaki.-nevettem fel.
-Nem, csak ha megmondom nem lesz meglepi.-magyarázta.
-Oké, megadom magam.-emeltem fel játékosan a kezem.
Egy kis idő után hirtelen lefékeztünk. Mikor kiszálltam láttam, hogy egy kis parkba értünk. Egy elkülönített helyen egy fa alatt egy hatalmas pokrócot vettem észre. 
-Harry ezt te csináltad?.-néztem körbe, mikor láttam a kis piknik kosarat és az azt körülvevő edényeket.
-Igen, én.-húzta ki magát büszkén.
-Várj. Park, piknik kosár, bor, edények. Randi?.- kérdeztem mosolyogva.
-Figyelj, tudom, hogy nem a legmenőbb, de...-szavatkozott, de egy csókkal elhallgattattam.
-Ez így tökéletes, minden tökéletes.-nyugtattam meg.
Mosolyogva bólintott, megfogta a kezem és leültünk a pokrócra. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy Harry kinyitja az egyik kis edényt. Amint megpillantottam mi van benne elkerekedett a szemem. A tálban ömlesztett csoki volt, mellette eprek.Azonnal felcsillant a szemem, amit ő is biztosan észrevett.
-Szereted?-kérdezte röhögve.
-Imádom... De honnan?..
-Anyukád.-mondta kacsintva. Szóval ezek a tudtam nélkül szervezkednek is.
-Jajj, anya.-néztem fel az égre nevetve, amikor eszembe jutott valami. -Várj, van egy ötletem hogy együk meg.
Oké kicsit nyálasan hangzik ,de mindig kiakartam próbálni milyen lehet a másik szájából kiharapni az epret. Harry ezen csak elnevette magát, de végül belement.
A végén már minden tiszta csoki lett, így nevetve dobáltuk egymás szájába a maradékot. Egy biztos. Életem legjobb randiját csak ma, csak most és csak VELE töltöttem.

A búcsúcsókomat megkapva szálltam ki a kocsiból a házunk előtt.
Mikor a házba értem levakarhatatlan vigyorral az arcomon rogytam le az ajtó előtt a földön. Boldog voltam, nagyon.





2 megjegyzés:

  1. jhgfndakljchvk nagyonjóóóóóóóóóóólett :$♥ nagyon-nagyon siess a következő fejezettel!♥ Hannah♥ c: imádlak.

    VálaszTörlés